A drágakövek fogalma

Drágakövek az oly ásványok, melyek keménységük, fényességük és színűk szépsége vagy színtelenségük, átlátszóságuk és legtöbbnyire előfordulásuk ritkasága következtében kiválik és azért ékkövekké dolgoztatnak fel. Azonban a legtöbb e sajátságok közül annyira nem általános, hogy a megítélésben alapul sem vehetők. A nemes opál pl. nem kemény, a legtöbb drágakő fényessége pedig semmivel sem különb egyéb ásványok fényességénél, ami meg éppen a színt illeti, annak a drágakövekül használt ásványoknál még szebb színű ásványok is, a ritkaság éppenséggel nem minden drágakőnek a tulajdona.

Drágakő Drágakő Drágakő

Csak annyi bizonyos, hogy minden egyéb ásványnál a drágaköveket jellemzi leginkább:

  1. a tartósság,
  2.   
  3. a szépség,
  4.   
  5. a ritkaság.

A drágakövek legtöbbjének anyagát igen közönséges és nagyon elterjedt elemek alkotják,
nevezetesen szilícium, alumínium, magnézium, kalcium, fluor stb. és ezek összetételei, úgy hogy csupán az anyagukat véve, tulajdonképpen értéktelenek. Értékessé teszik azokat a fizikai tulajdonságaik, amelyekkel fel vannak ruházva.

Az annyira becses gyémánt anyaga csak ép úgy szén,
mint a fekete piszkos koromé, faszéné vagy grafité és gyakran a gyémántnál is drágább rubin anyaga, valamint a zafíré nem egyéb, mint közönséges timföld, vagyis ugyanazon anyag, mely a fazekas-agyagnak legfontosabb alkotó része. Ha az anyaguk s ez alapon ásványrendszertani hozzátartozósságuk szerint akarnák osztályozni a drágaköveket, legtöbb van köztük szilikát, azután oxid, elem csak egy van, a többi osztályok közül az aluminátok, foszfátok, karbonátok, szulfátok, haloidok, szulfidok, szerves eredetű vegyületek vannak szintén csupán eggyel vagy kettővel képviselve.

Valamint nehéz a drágaköveknek fogalmát megadni,
éppolyan nehéz egészen pozitív beosztását, rendezését adni, mivelhogy sokféle körülmény szerepel ennek a megítélésében is.
Legáltalánosabban valóságos drágaköveket (gemmae) és félig drágaköveket (lapides pretiosi) szoktak megkülönböztetni.

A legáltalánosabban használt részletes, de csakis a főbb fajokra szorítkozó besorozást a következő összeállítás tünteti fel

I. Valóságos drágakövek:
  1. Gyémánt, korund (rubin, zafír), nemes berill (smaragd, akvamarin), spinell, krizoberill.
  2.   
  3. Cirkon (jácint), euklasz, topáz, fenakit, nemes opál, nemes gránát (hessonit, almandin, pirop), turmalin (rubellit, indigolit).
  4.   
  5. Krizolit (olivin), hiddenit, türkiz.
  6.   
  7. Cordierit (dichroit), cianit, andaluzit, ohiastolit, staurolit, axinit, szfén, vezuvián, opidot, diopszid, dioptász.
II. Félig drágakövek (féldrágakövek - bár ezt a kifejezést ma már nem használjuk, úgyhogy inkább nevezzük kisebb értékű drágaköveknek):
  1. Kvarcváltozatok: hegyi kristály, ametiszt, füsttopáz, citrin, rózsa kvarc, prázemzafirkvar, avanturin, macskaszem, tigrisszem, kalcedon, karneol, jászpisz, krizoprasz, heliotrop, plazma, achát; a földpátváltozatok: holdkő (adular), avanturin, földpát (albit), napkő (oligoklas), amazonkő (mikroklin), labradorit, lazurkő (lapislazuli), Hersztén (bronzit, bastit, diallagit), rhodonit, hailyn, malachit, fluorit, apatit, borostyánkő, vérkő (hematit), pirit, obszidián, moldavi (pszeudokrizolit).
  2.  
  3. zerpentin, nefrit, tajtékkő, zsírkő, nátrolit, prechnit, lepidolit, rostos gipsz, rostosmészkő, aragonit, kovabreccia, alabástrom, márvány.

A drágakövek ásványtani és ékszerészi megnevezése nagyon eltérő,
úgy hogy a drágaköveknek nomenklatúrája tulajdonképpen más ásványtani és más ékszerészeti értelemben. Akárhány egymástól egészen elütő drágakövet nevez az ékszerész bizonyos megegyező, de sokszor egészen lényegtelen tulajdonság alapján egyazon névvel, legfeljebb a jelzőben tesz különbséget.

Igen gyakori az ékszerészeti neveknél az orientális (keleti) és az okcidentális (nyugati) jelző,
amivel nem azt akarják jelezni, hogy az illető drágakő a keletről való, avagy valamely nyugati világrészből, hanem az illető kő szépségének egy bizonyos fokát, amennyiben a szebbet, finomabbat orientálisnak, a közönségesebbet okcidentálisnak mondják.

Ennek különben az a magyarázata, hogy a keletről valók legtöbbször tényleg a legszebbek, innen az általánosítás. A gyakorlatban természetesen inkább az ékszerészeti, vagyis a kereskedelmi név járja.

A következő táblázatban, abc sorrendben össze vannak állítva a kereskedelmi és ásványtani nevek.
A második rovatban a zárjelben olvasható név az ásványfaj nevét jelzi, holott a másik ásványtani név sokszor csakis az illető ásványfajnak egyik változata. Ahol zárjel közt nincs név, ott az ásvány neve egyúttal az ásványfaj neve is.

A drágakövek többféle szempont szerint osztályozhatók, a következő összeállítás a szín szerinti különbségeket tünteti fel. (A jelöltek ritkább változatok, vagy olyanok, melyek nem igen kerülnek kereskedésbe).

A) Átlátszók:
  1. Színtelenek vagyis víztiszták: gyémánt, fehér zafír, fehér cirkon (jargon), fehér spinell, topáz (vízesöpp), fonakit, hegyi kristály, akreit.
  2. Zöldeskék, tengerzöld színűek: akvamarin, zafír, topáz, euklasz. gyémánt, fluorit.
  3. Halványkék, kékesfehérszínűek: zafír, turmalin, gyémánt, topáz, kvarc, akvamarin, ciánit.
  4. Kékszínűek: zafír, turmalin (indigolit), cordierit, cianit, gyémánt.
  5. Ibolya színűek: ametiszt, violettrubin (ibolyaszínű zafír) almandin, fluorit, axinit, apatit, spinell.
  6. Rózsaszínűek: rubin, balas (spinell), rubollit, topáz, fluorit, rózsakvarc.
  7. Vörös színűek: rubin, spinell, rubellit, almandin (cap-rubin), pirop, fluorit, topáz (brazíliai rubin).
  8. Barnásvörösek vagy vöröses barnák: jácint, kaneelkő (hesszonit), almandin, staurolit, turmalin.
  9. Füstbarnák és szegfűbarnák: füsttopáz, morion, axinit, gyémánt.
  10. Hajnalpirosak, veresessárgák: jácint, hesszonit, keleti jácint, rubicell, vermeil gránát, pirop.
  11. Sárgásbarnák: topáz gyémánt, vezuvian, staurolit, szfén, borostyánkő, axinit.
  12. Sárga színűek: citrin, topáz, korund, gyémánt, berill, sárga zafír, jácint, borostyánkő, szfén, vezuvian
  13. Sárgászöld és olajzöld színűek: krizoberill, krizolit, turmalin, andaluzit, hiddonit, vezuvian, szfén, moldawit, korund.
  14. Zöld színűek: smaragd, alexandrit, zöld korund, gyémánt, cirkon, turmalin, demantoid, dioptasz, diopszid, hiddenit, epidot, andaluzit, fluorit,
B) Áttetszők és át nem látszók. Égszínűek:
  1. Kékek: türkisz, csonttürkisz, lazulit, lapis-lazuli, rézlazur.
  2. Zöldek: türkisz, nefrit, jadeitnoumeit, prehnit, plazma, prazem, krizoprasz, mazonkő, pleonaszt, prehnit
  3. Vörösesek: jaszpisz, lepidolit, rhodonit.
  4. Szürkések, fehérek, sárgás, zöldes, veresesfehérek: márvány, alabástrom, rostos mész, rostos gipsz, tajtékkő, bálványkő (agalmatolit) zsírkő, gyémántpát, obszidián
  5. Feketék: pleonaszt, hematit, gagát, karbonádo, obszidián.
  6. Sárgák: natrolit, pirit. Sávozottak:
  7. Fehér szürke, fekete, barna, vörös: márvány, ónix, achát, karneol, jászpisz, aragonit.
  8. Zöldes alapszínnel: szerpentin, malachit, heliotrop.
C) Csillogó, opalizáló s irizáló kövek:
  • aventurin-földpát: színe világos, vörössárga csillogással,
  •  
  • aventurinkvarc: világos vörös, vöröses sárga csillogással,
  • basztit: zöldes vagy barnás fémes fényű vagy gyöngyfényű csillogással,
  • bronzit: bronzszínű fémes fényű csillogással,
  • címefán, átlátszó, sárgás, zöldes sárga, kékesen opalizál,
  • gyémántpát: szürke kékesen opalizál,
  • sólyomszem: kékes színű selyemfényű csillogással,
  • girazol-zafír: szürkés kék, kékesen opalizál,
  •  
  • hipersztén: rézvörös, vöröses barna, fémes fényű, tarka színjátékkal,
  • macskaszem-barnássárga, vagy világosszürke, kékes fehéren csillog,
  • labradorit: szürkés kék, kék, sárga, vörös, zöld színjátékkal,
  • holdkő: sárgás, színtelen vagy tejszínű kékes gyöngyfényű hullámzó csillogással,
  • obszidián (chatoyante), szürke, sárgás, vöröses, ezüstfehér csillogással,
  • opát: színtelen, tejfehér, zöldes, vöröses, erősen opalizál
  • szivárványkvarc: színtelen, átlátszó irizál,
  • napkő: vöröses, belsejében sárgás csillogással
  • csillagzafír: szürkéskék, csillagforma csillogással,
  • tigrisszem: sárgásbarna vagy fa barna, fémes fényű és selyemfényű hullámzó csillogással.

A drágakövek természetes szép színét többnyire az anyagukhoz kisebb-nagyobb mennyiségben hozzákevert idegen vegyületek okozzák,
leggyakrabban vas-, mangán-, réz-s krómvegyületek, de akárhány drágakőnek színére nézve még egyáltalában nem vagyunk tisztában, hogy mitől kapta. Vannak drágakövek, melyeknek színe szerves anyagoktól ered. Némely esetben idegen ásványok zárványai is okozhatják a színt, a legtöbb csillogó drágakőnek, valamely idegen ásványnak mikroszkopikus részei kölcsönzik ezt a tulajdonságot.

Sok olyan drágakő van, mely színét bizonyos behatások folytán megváltoztatja.
Így pl. régóta ismeretes, hogy némely sárga topáz alkalmas módon hevítve, színét rózsaszínre változtatja, a jácint megizzítva színtelenné lesz, a karneol pedig izzítás után sokkal élénkebb vörös színt kap.

Az összes világrészek közül Ázsia termi a legkiválóbb drágaköveket, nevezetesen pedig az
  • Indiák, Ceylon szigete Szibéria és Ural, azután Dél-Amerika s pedig különösen Brazília meg Paraguay.
  • Észak-Amerikában terem ugyan néhány kevésbé jelentékeny drágakő, de általában nem gazdag drágakőben.
  • Afrikának déli csúcsa, valamint Ausztrália nem sok, de kiváló drágakő termőhelye.
  • Európa drágakő szempontjából (kivéve a kvarc-változatokat) nem is jöhet szóba, a legkiválóbb termőhely még hazánk, amennyiben a legszebb nemes opált magyar földből ássák.

A legtöbb drágakövet másodlagos fekvőhelyen találni s pedig általában többféle drágakő együttesen szokott előfordulni. Az eredeti termőhelyen található drágakövek száma aránylag csekély.

A drágakövek úgy nyersen, amint találtatnak, még nem igazi drágakövek.
Hogy azzá legyenek, vagyis, hogy kiváló tulajdonságaik teljes mértékben érvényesüljenek, ahhoz szükséges, hogy megmunkálják, hogy alkalmas alakot és felületet kapjanak. Csakis szépen csiszolt drágaköveknek van meg az annyira becses tüzük, mely nélkül hatásuk erősen csökken.

Amit a drágakövekben tűz-nek mondanak, az nem egyéb, mint a nagy fénytörő képesség és a fényszóródás.

A megmunkálás köszörüléssel, csiszolással meg simítással, utána pedig kereteléssel jár.
A régebbi időben nem ismerték a drágakőnek olyan sokszerű eljárással történő változatos alakítását és kecses sajátosságainak fokozását, mint ma. Csak lassanként vált ismeretessé, hogy mesterségesen előállított lapokkal mennyire lehet emelni a kő hatását.
A drágaköveknek ilyen értelemben való megmunkálása, nem régi s azt tartják, hogy 1456. Bequen Lajos találta föl.
Azóta a drágakövek mineralógiai ismerete alapján és a kristályok belső állományának szemmel tartása mellett a megmunkálás nagy haladást tett.
A gyémántot legnehezebb megmunkálni.
Először tudni kell, hogy milyen fekvésűek a kristály táblái. Miután ezt megállapítottuk, a kristályt egy más gyémánttal rárajzolt alak szerint vésővel és kalapáccsal hasítjuk. A köszörülés, mely ezután következik, a legnehezebb, a legtöbb gondot és fáradságot igénylő, de egyszersmind leghálásabb része a megmunkálásnak, amennyiben a drágakő hatását a felszínén köszörüléssel előállított lapok szinte végtelenül fokozzák.

Így pl. 16 lappal bíró (facette) oly kicsi rózsákat köszörülnek a gyémántból, hogy 2000 darab nyom egy karátot.

A gyémántot a köszörüléssel együtt csiszoljuk is, a többi drágakövet ellenben a köszörülés után külön kell csiszolni. Olyan fényű kövekre, amilyen pl. az opál, nem köszörülnek lapokat, hanem meg nem tört domború földszínűekre köszörülik (en cabochon).

A köszörült drágaköveken két részt: a felső részt, a koronát (pavillon) és az alsót (culasse) különböztetjük meg.
E két részt egymástól a legnagyobb átmérőben fekvő sík választja el. E sík külső kerülete jelöli a foglalat helyét.

A drágaköveknek köszörüléssel előállított főbb formái ezek:
  1. A brillant vagy briliáns forma: nagyjából egy oktaéderszerű alak, melynek felső csúcsát egy nagy lap, alsó csúcsát pedig egy kis lap tompítja, a közép élek között egészen apró, megnyúlt lapocskák, úgynevezett facetták egész sora helyezkedik el. A csiszolás e formáját azért használják, mert az erősen fénytörő közegbe hatolt és egy ily facetta belső felületére eső fénysugaraknak csak egy része juthat a levegőbe, nagyobbik része (a gyémántnál mintegy 2/3 része) ép a közeg nagy fénytörése folytán totál-reflexió-t (teljes visszaverődést) szenved. A totál-reflexió eredménye, hogy a facetta ragyogó fényben jelenik meg. A szélső facetták valamennyien úgy hatnak, mint apró prizmák, amelyek a belső fénysugarakat a spektrum különféle színeire bontják. Ez az oka annak, hogy a kilépő sugarak vörös, zöld vagy kék színűek. E jelenséget az ékkövek tüzének szokás mondani, amely annál nagyobb, minél nagyobb az illető közeg levegőhöz viszonyított törésmutatója.
  2. rózsa: mely kerek vagy ellipszis alakú gúlában emelkedik és lapjai háromszögűek,
  3. tábla: melynek alsó és fölső része lapos, oldallapjai nem számosak és alacsonyak,
  4. indiai alak: mely lényegében megegyezik a brillanttal, azzal a különbséggel, hogy kevesebb lapja van, tehát egyszerűbb,
  5. a fokozatos alak: melyen a lapok mintegy lépcsőket alkotnak.

Ezeken kívül van még számos összetett alak, melyet a drágakő természete szerint szokás megválogatni. Az eljárásnak mellyel a drágaköveket a díszítendő tárgyakra alkalmazzuk, foglalás a neve.

Általában kétféle foglalást különböztetünk meg: a tokba és a keretbe (á jour) foglalást.

  • A tokba foglalás abból áll, hogy aranylemezből a kő nagyságához mért tokot készítünk és annak nyílásába helyezzük a követ. A toknak egyenesen, vagy fűrészesen vágott peremét a kőre ráhajtogatjuk, vagy a peremre forrasztott aranygyöngyökkel erősítjük meg a követ a tokban. Azután a tokot odaforrasztjuk, vagy csavarral odaerősítjük a tárgyhoz. A foglalás e módjának az a nagy előnye van, hogy a kövek belsejében előforduló és köszörüléssel el nem távolítható hibáit enyhíti. A tokos foglalás lehetővé teszi többek közt, hogy a kő színének és csillogásának hatását alátéttel, vagy úgynevezett kettőzéssel fokozzuk.
  • A keretes, vagy koronás foglalással a drágakövet a legnagyobb átmérőre eső sík szélein úgy erősítjük meg, hogy a kő alsó és felső része egészen szabadon marad. A fehér kövek, név szerint a gyémánt ilyen foglalásához nem aranyat, hanem ezüstöt vagy platinát használunk.

A drágakövek értékét az illető kő szépsége, ritkasága és ami a legfőbb, az határozza meg, hogy mennyire keresik, vagyis mennyire divatos.

A nagyság az érték megállapításában szintén igen fontos tényező,
de a ritkasággal kapcsolatos, mivel, hogy a nagyobb drágakövek sokkal ritkábbak a kisebbeknél. Sok függ attól is, hogy mindenkoron mennyit találnak belőle s hogy mennyi kerül kereskedésbe. Egy általános sorozatot az érték szerint felállítani éppenséggel lehetetlen. Van elég olyan drágakő, mely valamikor igen nagy értékű volt, ma pedig értéke nagyon megcsappant, amint, hogy általában manapság a drágakövek értékében jelentékeny esés állt be a régi értékekhez képest.

A drágakő értékét erősen csökkentik hibái.
A legtöbb drágakő hibája olyan, hogy csakis gondos vizsgálat s szakértelem vezethet reájuk. Hibák forrása első sorban a drágakő színe lehet, halványság, vagy víztisztákban a nem egészen kifogástalan tisztaság lényeges hibák, de felismerésük nem könnyű. A kő belsejében sokféle hiba mutatkozhat. E hibák lehetnek a tollasság, felhősség, homokosság és porosság.

  • tollas akkor a kő, ha belsejében apró hasadások, repedések, lyukak s egyéb hasonló anyagfolytonossági hiányok vannak,
  •  
  • felhős akkor, ha a kőben szürkés, fehér, piszkos színű, felhőforma foltok mutatkoznak,
  • homokos, ha idegen zárványok vannak a kőben, apró szemecskék alakjában,
  • poros, ha a szemecskék igen aprók s nagyon sok van belőlük a kőben.

E belső hibák felismerésére célszerű a vizsgálandó drágakövet vízbe, kanadabalzsamba vagy olajba mártva nézni, amikor a hibák jobban feltűnnek.
A súlyegység, mely szerint a drágaköveket mérik, a karát, mely 0. 205 gramm (l. Karát).
A vásárláskor a vásárló lakóhelyének vagy hazájának karátsúlya szokott mértékadó lenni.

A drágakövek fényűző divatja hatalmas ipart és kereskedelmet teremtett.

A drágakő kereskedés legfőbb helyei:

London, Párizs, New-York.
A drágakő-kereskedés központja London. A Halton Garden alacsony házaiban, a földszinttől a padlásig ékszerboltok vannak, ahol a drágakő kereskedők és ügynökök dolgoznak. A nagyobb városokban külön drágakő-börzéjük is van az ügynököknek, ilyen Párizsban a Lafayette utca egyik kávéháza.

A drágakő-csiszolás leghíresebb helyei:

Amsterdam, utána Anvers (Antwerpen), London, Párizs, New York és a 70-es évek óta még Németországban Hanau is.

A drágakő nagy becse már régóta bírta rá az embereket különféle hamisításokra s utánzatokra,
sőt újabb időben nemcsak ritka ügyességgel készített hamis drágakövek és drágakőutánzatok, hanem valóságos mesterséges drágakövek kerülnek kereskedésbe. Manapság nemcsak, hogy a laikusnak úgyszólván lehetetlen a hamis drágaköveket az igazitól megkülönböztetni, de a felismerés a szakembernek is rendkívül meg van nehezítve, különösen amidőn nem utánzatokkal, hanem mesterséges úton készített és a természetessel egészen azonos anyagú meg tulajdonságú drágakövekkel van dolga.

Az igazi drágaköveknek legjellemzőbb és felismerésére könnyen rávezető tulajdonsága a keménysége.
Ámde újabb időben az utánzatokat ezzel a tulajdonsággal is oly ügyesen látják el, hogy már sokszor a keménység is megcsalta a vizsgálót. A keménységen kívül annak a kérdésnek eldöntésében, vajon igazi vagy utánzott drágakővel van-e dolgunk, bizonyos optikai tulajdonságok vezetnek legbiztosabban célhoz. De ezen is kifogtak, mert újabban némely esetben még az optikai tulajdonságokat is sikerült utánozni. Igen nagy mértékben űzik a drágakövek utánzásának iparát különösen Franciaországban, nevezetesen pedig Párizsban, ahol ez iparnak évi forgalma legalább 6 millió frank s foglalkozást ad 30, 000 embernek.

A drágakő utánzatokat rendszerint strassz-üvegből készítik.
Újabb időben a nevezett anyagokhoz még talliumot is adnak, ami az üveg optikai tulajdonságait fokozza. A strassz helyett a következő keverékből is készítenek drágakőutánzatokhoz üveget: kvare (45 sr.), szóda (22,5 sr.), égetett bórax (7,5 ar.), minium (11,25 sr.) és salétrom (3,75 sr.).
Festőanyagul használnak pl. rubinhoz Cassius-féle aranybíbort, vasoxidot, antimonpentaszulfidot (Goldschwefel) s hipermangánsavas káliumot; zafírt legjobban utánoznak a fentebbi üvegből: hozzáadva kobaltkarbonátot; akvamarin-t, strassz, vasoxid; a smaragd festőanyaga vasoxid és rézoxid; topázé uránoxid; ametiszté mangánoxid.
Különben ahány gyár, ahány készítő, annyiféle a recept, annyiféle az eljárás az ilyen festésekhez meg a massza elkészítéséhez. Egészen tiszta strasszból utánozzák a gyémántot.

A drágakőutánzatoktól megkülönböztetendők ama hamisítások, melyeket azáltal csinálnak, hogy hasonló színű, de jóval kisebb értékű drágaköveket szerepeltetnek nagyobb értékűek helyett,
vagy hogy valamely csekélyebb értékű drágakőnek mesterséges úton oly színt adnak, mely egészen azonos a jóval becsesebbével.

  • Egészen víztiszta hegyi kristályt (máramarosi gyémántot, rajnai kovát) adnak gyémánt helyett, vagy pedig színtelenített korundot, esetleg cirkont.
  •  
  • Rubin helyett sokszor adnak ép oly színű spinellt vagy gránátot, utóbbit rubin-spinell gyanánt is árulják.
  • A mesterséges úton izzítás által előállított rózsaszínű topázt, valamint turmalint is sokszor kínálják rubinspinell helyett.
  • Kék turmalin, úgyszintén kékre festett kvarc elég gyakran szerepel zafír gyanánt.
  • A topázt a hasonló színű citrinnel hamisítják.

A felismerésére legtöbbször a keménységi próba elegendő, de egyéb pontos vizsgálati módok is vannak, melyeket a drágakőről szóló minden nagyobb könyv felsorol.

A hamisításnak legfurfangosabb módja az, amit az úgynevezett kettőzéssel (doublette) érnek el, vagyis, hogy egy értékesebb követ egy kevésbé értékessel egyesítenek úgy, hogy csakis az értékesebb látható.
Ez esetben a csiszolt drágakő koronája meg az alsó része különböző darab. A kettőt masztix-szal illesztik egybe, úgy, hogy a keretelés miatt az egyberagasztás nem látszik.

Többféle dublettát szokás megkülönböztetni
  • valódit: midőn úgy a felső, mint az alsó rész valódi drágakő,
  • félig valódit: midőn a felső rész drágakő, de az alsó vagy hasonló színű sokkal csekélyebb értékű drágakő, vagy pedig strassz-utánzat,
  •  
  • üreset: midőn a koronát hegyi kristályból készítik és azt félgömb alakjában kifúrják, a lyukba színes folyadékot öntenek, száját pedig egy hegyi kristály lapocskával ragasztják be.

Hármas köveket, tripletteket is készítenek és pedig úgy hogy a felső s az alsó, rész egyaránt drágakő, de köztük van üveg.
A dubletták készítését már oly tökéletességre vitték, hogy a két felet, nevezetesen az üveg alsó részét a koronával nem is ragasztják össze, hanem együvé olvasztják, úgy hogy ilyenkor a hamisítás felismerése meg van nehezítve.
 Az esetben, ha a dubletta ragasztott, felismerése igen egyszerű azon módon, hogy e követ forró vízbe tesszük, amikor a ragasztó meglágyul az egyes részek széthullanak.
 Az egybeolvasztottnál természetesen a darabok nem válnak szét, ekkor az alsó részt, az üveget, lágyságáról fogjuk megismerni. Igen célszerű s elég biztos felismerési mód a fénytörő képességre való megvizsgálás.

Vannak olyan hamisítási módok, melyekkel nem akarnak egyebet előírni, mint az illető drágakő szépségének fokozását.
  • Ilyen a megbélelés, midőn a kő alsó részéhez fémlapocskákat (arany, ezüst, réz stb. ) illesztenek és aszerint, amint a kő színét vagy tüzét akarják vele javítani, megfestik azt vagy megfényesítik. Némelykor a kőnek alsó részét fémlapocska nélkül is megfestik s így javítják a színt.
  • A szépítés egy más módja az, melyet pl. rubinokon gyakran használnak, hogy tüzét emeljék.
  • A rubinba ugyanis lyukat fúrnak s ezt fényes arannyal töltik meg, hogy szépen ragyogjon.
  • Hogy izzítás, pörkölés által némely drágakő (füstkvarc, ametiszt, topáz, zirkon stb. ) színét meg lehet változtatni vagy szebbé tenni, a már fent említetek szerint. Az eljárás abban áll, hogy a drágakövet mész, vasforgács vagy homok, hamu stb. közé ágyazva, olvasztótégelyben melegítik addig, míg a kő színét a kívántra nem változtatta. Csekélyebb értékű drágaköveket, nevezetesen az achátot s egyéb kvarcváltozatokat pácolással festeni is szokták.
  • Újabban amint fentebb már érintve volt - olyan drágaköveket is készítenek, melyeknek még az anyaga is tökéletesen azonos az igaziakkal, ezek a mesterséges drágakövek. Készítik pedig ezeket a laboratóriumban amaz anyagoknak összeolvasztásából, melyekből maga az illető természetes drágakő áll. Ez idő szerint különösen a rubint, a zafírt, a smaragdot s a türkizt készítik mesterségesen olyformán, hogy igaziak helyett használhatók és kereskedésbe hozhatók (Frémy). Agyagtégelyben pontosan meghatározott mennyiségű kvarcot alumíniumoxidot és ólomoxidot olvasztanak össze. Ólomüveg képződik s benne színtelen vagy fehéres korund kristályok. Hogy a korundot rubinná változtassák, körülbelül két százalék kettős krómsavas káliumot olvasztanak a tömegbe, ha pedig zafírt akarnak készíteni, még egy kevés kobaltoxidot is. Az így készített kristályok ékkőnek is alkalmasak. Eddig mesterséges úton elsősorban a rubint, zafírt, ibolyarubint, leukozafírt, orientális topázt, vörös és kék spinellt és az alexandritot állították elő. Már régebben előállították a türkiszt, amely mindenben hasonlított a természeteshez.
  • Legfontosabb a korundfélék, különösen a rubin mesterséges előállítása. Ha a bauxit nevű ásványt az elektromos kemencében megolvasztják és lassan lehűtik, akkor korundot nyernek, mely technikai célokra igen alkalmas. Melléktermék gyanánt korurrdkristályok is keletkeznek. A mesterséges rubint 1837. Gaudin állította elő, de a kristályok igen aprók és hasznavehetetlenek voltak. 1902-ben Verncuil állított elő gyönyörű mesterséges rubinkristályokat, még pedig egy lefelé irányított durranógázfujtatóval. A láng egy agyagföldkúp felé van irányítva és a kúp felett platinarosta van, amelyen át egy elektromos erővel hajtott kalapács a port (aluminiumoxid, kevés szénsavas kálium, flórkálium és káliumbikromát) a lángba szórja. A megolvadt részeket az agyagföld-kúp felfogja, a végén egy nagy csepp-alakú rubin keletkezik a kúpon, amely rubin több gramm súlyú és egyetlen kristályból áll. A káliumbikromát mennyiségével lehet a rubin színét szabályozni. Elő lehet állítani színtelen korundot is (káliumbikromát hozzáadása nélkül), az ilyeneket fehér zafir néven hozzák forgalomba. A kék zafirt kobaltoxiddal festve állítják elő, de az anyag nem lesz kristályos, tehát nem mutatja a természetes zafir fizikai és optikai sajátságait; a mesterséges rubint, ha az teljesen hibátlan, nem lehet a természetestől megkülönböztetni (v. ö. Boyer, La synthése des pierres précieuses, 1910).
  • Alig van nevezetesebb drágakő, melyet eddig alkotórészeinek összeolvasztása által mesterségesen elő nem állítottak volna. A legtöbb persze igen apró s inkább tudományos értékű, semhogy már a gyakorlatban is mindannyi értékesíthető volna. Sokáig ellenszegült a laboratóriumi kísérletnek a gyémánt, de végre sikerült. A mesterséges drágakövek gyakorlati alkalmazásának az idő szerint a kristályok apróságán kívül erősen útjában áll az a körülmény is, hogy előállítási költségük igen nagy úgy, hogy az eddig előállítottak jóval drágábbak a természeteseknél.

A drágakövek viselkedése Röntgen-sugarakkal szemben.
A drágakövek minőségének megállapítására nagy segítségére lehet a vizsgálónak a Röntgen-sugár, különösen mikor a drágakövek foglalva vannak, lévén mindezeknek más a viselkedése, átbocsátó képessége a Röntgen-sugarakkal szemben. Egy és ugyanazon anyagú drágakőnek különböző változata is másképp viselkedik. Zárványok felkeresésére szintén nagyon jól használható a Röntgen-sugár, sőt a dubletták (kettőzött kövek, fele drágakő, fele üveg) felismerésére is.
Újabban behatóan tanulmányozták a rádiumsugarak hatását is a drágakövekre (v. ö. Doelter, Das Radium und Farben) és azt találták, hogy a rádiumsugarak többnyire ellenkező hatással vannak, mint az ultraibolya-sugarak.

Hónapos drágakövek:

Keleti eredeti felfogás, hogy bizonyos viselt drágakövek jó vagy káros hatással vannak az emberi szervezetre. E hatásokat időszakonként másneműeknek és erejűeknek tekintik.

Keleten ma is megtartják még és hónaponként a következő sorrendet követi, aki teheti:

januárjácint
februárametiszt
márciusjáspis
ápriliszafír
májusachát
júniussmaragd
júliusónix
augusztuskarneol
szeptemberchrizolit
októberberill (akvamarin)
novembertopáz
decemberrubin

Kelet túlfűtött képzeletű emberei álmodtak a drágakőtermő kertről a kincses barlangról,
ahol ékszerekkel rakodtatik meg a varázsszó tudója és gazdaggá teheti magát egész életére. Hogy mik ezek a boldogságot adó drágakövek, nehéz meghatározni, hiszen nem csak kövekről van szó, mert a kereskedelemben  drágakövek számba megy az igazgyöngy, a gyöngykagyló "beteges izzadmánya", vagy a korall, apró tengeri állatok elmeszesedett "gyarmat-állama". Az sem egészen helyes, ha a drágaköveket keménység, ragyogó fény, színjátszás, átlátszóság vagy ritka előfordulás miatt sorozzuk külön osztályba, mert a nemes opál drágakő ugyan, de nem fényes, nem kemény és van egész sereg ásvány, amelynek színe, meg fénye különb a drágakövekénél.

Mégis a nagy keménység ragyogó színjáték, a fénytörés kápráztató pompája s az előfordulás ritkasága tette a drágaköveket becsessé a legősibb idők óta.
Kagyló-nyakláncokat, karkötőket találtak a régészek már a barlangsírokban, később pedig abból az időből, amikor az ember már ismerte a fémeket, finom ékszerek tömege található a csontvázak mellett. Szó esik a drágakövekről az egyiptomiak legrégibb emlékein és a görögök nagy költője, Homérosz már ismeri és becsüli a drágaköveket.

A kővésés művészete is a drágakövek kedveléséből fejlődött ki már az ókorban
és a köszörült drága vagy féldrágakövekbe alakokat, jeleneteket véstek. Ezt az iparművészeti tevékenységet a régi egyiptomiak babiloniak és asszírok is nagy készséggel művelték, de tökéletességre a görögök emelték. Természetesen a legkeményebb drágaköveket nem vésték, hanem leginkább a kevésbé kemény féldrágakövekből készültek a vésett drágaságok a pemmák, amilyen a hegyikristály, ametiszt, macskaszem, jáspis, kalcedon satöbbi, míg a szegényebbek számara üvegpasztából készítettek lenyomatot a drágakövekbe vésett gemmákról.

A drágakövek kedvelését növelte az is, hogy valamennyinek babonás hatóerőt tulajdonítottak,
ezért mindegyiket az istenségekhez fűzték és ez a babonás hit a középkorban még kibővült. Az élet minden megnyilatkozására hatással voltak a drágakövek, megvolt minden hónapnak a maga drágaköve, hogy viselőjét megvédje a bajtól.

  • A gyémánt az erő, hűség, állandóság, ártatlanság jelképe volt azt hitték használ a dögvész, ijedtség, álmatlanság ellen és megtartja a szeretetet a házastársak között. Legkülönösebb volt az a babona, hogy a gyémánt "megfiadzik, amit még a XVI. sz.-ban is szentül hittek. Különösen a  luxemburgi nagyhercegnő gyémántjáról hitték, hogy időnként új gyémántokat születtek.
  • A rubin szerencsét jelentett a régiek szerint, de baljóslatú jel volt, ha meghalványodott. Ezért Kleopatra egyiptomi királynő rubinjait mindennap frissen költ galambok vérében áztatta, hogy tüzüket el ne veszítsék.
  • A jácintkövet amulett gyanánt nyakban hordták és úgy vélekedtek, hogy gazdáját megvédi a pestistől.
  • A római asszonyok legkedveltebb drágaköve az ametiszt volt, amelynek görög neve "ittasságot" gátló-t jelent és azt hitték róla, hogy aki ametisztpohárból iszik, sohasem részegszik meg.
  • Nagy becsülete volt a zafírnak is, amely a babonás hit szerint felnyit minden zárat, széttöri a láncokat és csodás gyógyító ereje van. A varázslók ördögűzésre is használták.
  • A jáspis meggyógyította a lázat, vízibetegséget; az agát szerelmi talizmán volt és védelemül szolgált a rablók ellen.
  • A gránát vagy karbunkulus szerelmi csábítószer volt.
  • Az onix elűzte az éjszaka rémeit.
  • Kitűnő gyógyszer volt a smaragd is.
  • A berill használt a májbajok ellen.
  • A heliotroptól hosszú életet, jósló tehetséget, hírnevet reméltek.
  • A macskaszem pedig birtokosának vagyont adott.
  • De a legkülönösebb drágakövek egyike volt a nemes opál, amelyről a régiek azt hitték, hogy erősíti a szívet, ártalmatlanná teszi a levegő mérges gőzeit és a bélpoklosság gyógyszerének is sokáig használták az opálporos kenőcsöt.

Egyszerre azonban az a babona kapott lábra, hogy az opál veszedelmet hoz viselőjére.
Ettől kezdve ez a drágakő lassanként kiment a divatból és elértéktelenedett. Jellemző a babonás hitre, hogy a spanyol-amerikai háború katasztrófáját egy opálgyűrűnek tulajdonították, amelyhez különben a rémes történetek egész sorát fűzték. A ritka szépségű opálgyűrű valamikor a gyönyörű Castiglione grófnőé volt. A csodaszép asszonynak rabja volt sokáig. XII. Alfonz spanyol király, mikor a grófnő megdöbbenésére a király váratlanul megnősült. A csalódott asszony bosszút esküdött és baljóslatú opálgyűrűjét elküldte a királynak. A gyűrű Mercedes királynénak rendkívül megtetszett, elkérte és nyomban ujjára húzta. Ettől a naptól fogva betegeskedni kezdett, ágynak esett és pár hónap múlva meghalt. A végzetes gyűrű most a király nagyanyjához, Krisztina királynéhoz került, aki szintén csak pár hónapig viselte, mert hirtelen meghalt. Most Maria del Tilar infásnő a király testvérhúga kapta meg a gyűrűt, de néhány nap múlva ő is meghalt. Ennyi csapás után a király senkinek sem akarta adni hanem maga viselte. De huszonnégy óra letelte után ravatalra terítették. A gyűrűt második felesége Mária Krisztina örökölte, csakhogy már nem merte viselni, hanem a házi védőszent nyakába akasztotta. A spanyol nép szentül hiszi, hogy a gyűrű okozta a csapásokat a királyi családban és a gyűrű végzetes ereje miatt vesztették el a spanyolok az Egyesült Államokkal vívott háborút.

Hasonlóan végzetes, de valóban megtörtént események fűződnek sok drágakőhöz,
különösen a híres gyémántokhoz. A Sancy-gyémánt Bátor Károly burgundiai hercegé volt és az indiai Golkonda gyémántmezőiről került Európába. Mikor Bátor Károly a harctéren elesett, a gyémánt a zsoldosok kezére került, akik titkon adták-vették és csak egy század múltán tűnt fel ismét Antal, portugál király kincstárában, aki zálogba tette Sancy grófnál. A gróf III. Henrik francia királynak adta el a gyémántot és hű szolgájával küldte el. A szolgát útközben rablók támadták meg és csak holttestére akadtak, de a gyémánt eltűnt. Sancy gróf kerestette a drágakövet és már lemondott a reményről, hogy megtalálja, mikor álmában megjelent hű szolgája és rejtélyesen ajkára mutatott. A gróf felásatta a tetemet és a szolga szájában meglelték a gyémántot, amely a francia királyok kincse lett, míg a forradalom idején el nem kallódott, hogy később Oroszországban bukkanjon fel a cári család féltett kincseként.

A francia koronagyémántok között legértékesebb volt a Régent,
ezt a Kelet-indiai, kistnai gyémántmezőn egy rabszolga találta, aki csak úgy tudta elrejteni, hogy a húst felvágta lábán és a sebbe dugta a gyémántot. Kincsével elmenekült és egy hajóskapitánynak adta el, aki azonban fizetség helyett a tengerbe dobatta. Anglián keresztül Franciaországba került a Régent és máig is a Louvreban őrzik. A híres Nagymogul gyémántot a XVII. sz. dereka táján találták Golkonda gyémántmezőjén és Jehan sah kincstárában volt, de amikor a perzsa Nadir sah elfoglalta Delhit, a gyémántnak nyoma veszett. Valószínű, hogy aki elrabolta, apró darabokra törte, hogy könnyebben túladhasson rajta.

Végzetes jelentőséget tulajdonítottak a Koh-i-Noor gyémántnak
is, amely árulóvá tette Mohamed kán feleségét, halálát okozta Nadir sah fiának, szerencsétlenségek sorozatát indította az afgán birodalom uralkodóira, az angolok kapzsiságát rászabadította Randsit-Sing-re, Pendzsab urára, hogy végül az angol királyi család birtokába kerüljön.

Az Orlov-gyémánt hajdan egyik indiai Brahmaszobor szemét helyettesítette
és a XVIII. sz. elején rabolták el, hogy hosszú kalandozás után Orlov orosz herceg, II. Katalin cárnő kegyence vásárolja meg. Az orosz cári kormánypálcát díszítette a gyémánt, míg a cári család kiirtása után a bolsevikiek Amerikába nem vitték elárverezés céljából. Ezek a gyémántok a K-indiai bányákból, Lahore, Golkonda, Kistna gyémántmezőiről kerültek forgalomba.

Sokáig azt hitték, hogy csak Indiában vannak ilyen drágakövek,
mikor a XIX. sz. közepén felfedezték a brazíliai gyémántmezőket és e század végén a Dél-afrikai gyémántlelő-helyeket. Ez utóbbiak ma a világ gyémánttermelésének kétharmad részét adják. Itt találták az eddig ismert legnagyobb gyémántot: a Cullinant, amely köszörületlen állapotban háromezerhuszonöt karátot nyomott és amikor feldolgozták, kilenc nagyobb, ezenkívül több apró darab került ki belőle.