Ékszer

Általános értelemben mindaz, ami az ember ama veleszületett ösztönének szolgál, hogy magát diszítse. Ilyen értelemben ékszer minden természeti tárgy: a levél, a virág a csillogó kagyló stb., továbbá minden mesterséges készítmény, legyen az bármilyen anyagból, például az egyszerű agyag-gyöngy stb.

Az őskori népek tetszésüket lelték az ilyen dísztelen ékszerben is. Ugyanezt tapasztaljuk a most élő vad népeknél is. De az embert az ékességben tetszelgő bajlama csakhamar figyelmessé tette a fényesebb, nemesebb anyagokra, úgy hogy az agyagot csakhamar fölváltotta a bronz, majd ennek helyét elfoglalta a csillogó arany és az üveg.

E régi időtől kezdve mai napig ékszer a szó szoros értelmében mindama tárgy, mely az emberi alak díszéül nemes anyagból, fémből, drágakövekből és zománcokból készül és pedig a kettőből együtt, vagy a kettő közül egyikből. Az olyan ékszert, mely nem nemes fémből és nem drágakövekből van, hanem azoknak csupán látszatával bír, hamis ékszernek nevezzük.

Vannak ma is olyan vad népek, melyek nem ruházkodnak, de a maguk módja szerinti ékszereket hordanak. A ruházkodó népeknél az ékszer a viselethez tartozik, annak egyik lényeges alkotó elemét teszi.

Tekintve tehát az ékszernek egyrészt régi, másrészt általános voltát, önként következik, hogy az éppen úgy mint a többi használati eszköz, fontos eleme az emberi művelődés történetének, világot vet az egyes korszakok és népek életmódjára, szokásaira, gondolkodására. E tekintetben nagyobb jelentőséggel bírnak, mint közeli rokonaik, a szintén nemes fémből előállított ötvösművek. Az utóbbiak közönséges használati tárgyak és nemes anyaguknál fogva egyúttal a lakás díszére szolgálnak.

Az ékszerrel az ember saját magát díszíti. Ekként az ékszer az embert tetszelgése közepett mutatja be, föltárja előttünk lelkének mélyét. Csakugyan azt látjuk, hogy az ember a keze ügyébe eső sokféle anyagot már a legrégibb időtől kezdve sokféle célra formálta, de a tevékenységének egyik ágában sem fejtett ki oly nagy leleményességet, mint az ékszer készítésében. Az edények például sokfélék, de alig közelítik meg az ékszer sokféleségét.

Jellemző vonás, hogy az ember testének egyetlen részéről sem feledkezett meg.
A fej ékszerei: a korona, a diadéma, az öv, a párta, a hajtű számos alakja, a fésű, a lánc, a sokféle virág, a föveg, a boglár, a fülönfüggő, a nyaklánc, a nyakperec, a médallion, a kereszt, a sziv, a gyöngyfüzér, stb. Részben a nyak, részben pedig a mell ékszerei: a melltű, a kapocs, stb. A derék ékszerei: a sokféle lánc és öv, csatt, gomb, az óra, az illatos üveg, a táska stb. A kar ékszerei: a karperec, a lánc és sokféle csecsebecse. Az ujjak ékszere a gyűrű, melynek sokfélesége szinte beláthatatlan.
A fegyver: a sisak, a páncél, a pajzs, a kard stb. egyszersmind ékszere is a férfinak.

Az ékszernek alakját rendeltetése szabja meg. Legnagyobb részének a rendeltetése az, hogy a test valamely részét: a fejet, a nyakat, a kart, az ujjat, a lábszárat, a derekat övezze. Ehhez mérten az ékszer legnagyobb része kerek alakú. További alakok: a tű és a kapocs. A fő alaknak legegyszerűbb és legáltalánosabb díszítő eleme a gomb, továbbá a fémsodrony csavarásából keletkező formák. Ezekhez járulnak díszül a természeti tárgyak, a növényi és állati alakok utánzatai.

A színes hatásnak eszközei a zománc és a drágakő. A francia a zománccal díszített ékszer készítését megkülönbözteti a drágakővel díszített ékszer készítésétől, amazt úgy nevezi: bijouterie, emezt joaillerie.

Az ó-kori népeknél az ékszernek egyszersmind jelképi jelentősége is volt. Így az egyiptomiak zománccal díszített pompás ékszereinek a lótusz növényen kívül, legfőbb elemei az uraeus kígyó, a karvaly, a keselyű és a cserebogár. A égi egyiptomi sírok falképein az alakok gazdag arany ékszereket hordanak. Számos fölirat bizonyítja, hogy az egyiptomiak déli Arábiából nyerték a drágaköveket. Aah-Hotep királynénak, Amosis anyjának sírjában talált ékszerek bizonyságai, hogy Egyiptomban ötezer évvel ezelőtt a forma és a kidolgozás mily tökélyét érték el az ékszerek.
A főniciek és az etruszkok ékszerein az uralkodó elem az apró arany gyöngyökből álló füzér; szimbolikus jelentőségű állati alakok: oroszlán, kígyó, stb. szintén fordulnak elő, de ritkábban. Egészen hasonlók az asszír domború műveken ábrázolt alakok ékszerei. Ezeken a ruha szegélye, az öv, a csat egymás mellé sorolt rózsákból áll, a fövegnek a fő dísze is a rózsa. És a rózsa kivétel nélkül apró szemű gyöngyökből van összealkotva. A görögöknek amaz időből való ékszereit, midőn Ázsia révén megismerkedtek a művészet elemeivel, a Schliemanntól Hiszarlikban, kivált Mykenaeban fölásott emlékekből ismerjük. A görög ékszer egyes elemeket elsajátított az egyiptomiaktól is. A művészet általános fejlődésével az ékszer is nemesebb formát öltött, sőt a színes hatás mellőzésével egyedül a formák szépségében állott az ékszer becse.

A rómaiak az ékszert az etruszkoktól és a görögöktől örökölték. Később ezt más elemekkel is gazdagították és a pompát kedvelő ízlésük meghonosította a drágaköveket is. Ebben az irányban fejlődött tovább az ékszer Bizáncban, a hol a drágakövek mellett a zománc is nagy szerepet játszott mint a színes díszítés eleme, sőt fontosabb volt a drágakőnél. Bizáncban azonkívül a természeti formák felett a geometriai formák uralkodtak. Ezzel kapcsolatban kifejlődött az u. n. filigrán.

A román művészet idejében a zománc egészen kiszorította a drágaköveket. A csúcsíves művészet korában az ékszer csak annyiban módosult, hogy felvette a csúcsíves építészet néhány formáját. A renaissancekori ékszer pedig részben visszatért a klasszikus formákhoz, részben építészeti elemeket is alkotott és több keleti elem felvételével eladdig ismeretlen gazdagságot, pompát ért el. Benvenuto Cellini a legkiválóbb képviselője a renaissance ékszerészetnek.

A barokk ízlésű ékszer még több tért enged az építészeti formáknak és kedveli a drágaköveket, azért bár pompás, de nehézkes is.

A rokokó ékszert szeszélyes cikornyák és egyes természeti formák, kivált virágok és levelek jellemzik. E század elején az ékszer ismét a klasszikus formát ölté fel, de nehézkessé és egyhangúvá lett, közepe táján teljes ízléstelenség váltotta fel. Manapság, miként a művészi ipar többi ágát, határozatlanság jellemzi az ékszert is.